Elnöki beszámoló
Baranya-Steiermark Baráti Egyesület közgyűlésén 2018. április 17.
Alapításunkkor kitűzött célunk volt Baranya és Steiermark között kapcsolatok kialakítása, ápolása. Az eltelt évek, évtizedek során ez a tevékenységünk lényegesen kiszélesedett. Eleinte Magyarország más régióit is bevontuk a Steiermark-i kapcsolatok kialakításába (Debrecen, Budapest, Szekszárd) majd Steiermarkon kívül Ausztria más tartományaiban is számos baráti kapcsolatot, kulturális együttműködést hoztunk létre (Karintia, Burgenland)
2017-es programjaink során egyesületünk tagságán kívül sok főiskolás, , valamint egyetemi hallgató vett részt.
Februári „indítás” során a közlekedés jelene és jövője, az elektromos autó jelentősége, előnyei, korlátai, illetve hátrányai kerültek terítékre egy igen élénk vita dús találkozó során,.
Márciusban szintén igen nagyszámú érdeklődő előtt Bachmann Bálint édesapja (volt tagtársunk ) korszakalkotó munkásságáról tartott előadást ill. inkább egy kötetlen beszélgetést. Mindkét rendezvényen 100 körüli hallgató volt jelen.
Közgyűlésünk áprilisban a szokásos mederben zajlott. Májusban a kb. már 20 éve Egyesületünk által egyszer meg látogatott Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkot látogattuk meg .A Festi körkép restaurálása, az emlékpark bejárása sokunk számára ismételten felejthetetlen emlékként maradt meg.Június hónapban Weidinger Anti tagtársunk javaslatára szűkebb környezetünk, a szomszédos Tolna megye érdekesebb látnivalóit ismerhettük meg. Nem csak Baranyában, de Tolnán is működik kékfestő műhely, nagyon érdekes az egy szerzetes által fenntartott Grábóc-i ortodox kolostor és templom,Természetesen a Szálka-i tó szépsége, és a szekszárdi bor is élmény dússá tette ezt a napot az 50 fős csapat számára.
Július hónapban osztrák partnerszervezetünk az Európai Föderalista Szövetség megalapításának és a Neumarkti Európaház létrejöttének 60 –ik jubileumán vettünk részt egy 5 fős küldöttséggel. Ugyancsak ekkor köszöntöttük társelnökünket Max Wratschgo-t 80-ik születésnapja alkalmából.
Augusztusban a már hagyományossá vált Neumarkti kirándulás élményei gazdagították a busznyi baráti társaságot. Ebben az évben pécsi fotóművész Mánfai György csodálatos portréiból vittünk ki egy kiállításnyi anyagot. A 2017-es Neumarkti kirándulásunk másik célja az Egyesület tagjainak gyermekei, unokái, ill. külsősök általános iskolás-korú gyermekei számára szerveztünk programokat. Így a gyermekeknek lehetőségük adódott egy osztrák falusi gazdaságot megismerni, az ott folyó munkában részt venni, kenyeret sütni, a különböző mezőgazdasági gépeket látni, kipróbálni. 17 gyermek jött velünk s igen élvezték az egy hetes ausztriai tartózkodást.
Szeptemberben a Feldbach-i Európa fórum zajlott néhány baranyai résztvevővel.
Szervezett előadásink közül talán Dr.Reglődi Dóra a PTE Anatómiai Intézetének igazgatója által tartott „ A boncolás története a középkorban” c. előadása volt a legérdekesebb.
2017 áprilisa óta ismét működik Pécsett Ausztria tiszteletbeli konzulátusa. Dr Hochmann András konzul úrral többször találkoztunk az év folyamán,. Céljául tűzte ki, hogy az utóbbi időben kissé langyosabb Pécs-Graz önkormányzati, és egyetemi kapcsolatokat felélénkítse. Ehhez igyekszünk kapcsolatainkat felhasználva minden segítséget megadni.
Egyesületünk elnöke rendszeresen részt vesz az Osztrák Világszövetség vezetőségi ülésein, valamint egy tag kíséretében a Világszövetség Közgyűlésén, melyet 2017-ben Salzburgban tartottak.
Előadásainkat rendszeresen minden hónap harmadik keddjén tartjuk Pécsett a civil Közösségek Házában. Ezek az előadások nyitottak, a Ház, Egyesületünk honlapján, valamint a kinyomtatott programfüzetekben szerepelnek.
Pécs 2018,04.17.
Dr.Schmidt László